Az előző bajnokságban bronzérmes csapat összetételén nem változtatott jelentősen Kovács Ferenc, csak érkezők voltak. Győrből visszaigazoltuk a középpályás Burcsa Győzőt, a csatár Gömöri Ottó a Hatvani Kinizsitől érkezett, és nálunk folytatta tovább a szintén csatár Fuisz László is. Az ifi csapattól felkerült a középpályás Csrepka Tamás, a csatár Hetyési Zoltán és Gyenti László, valamint a középpályás Faddi Máté.

Felkészülés nemzetközi porondon

Felkészülés alatt elindultunk az Intertotó-kupában, és az IFK Göteborggal, a Vitkoviccevel, valamint a Linzer ASK-val kerültünk egy csoportba. Ezúttal remekül szerepeltünk, minden meccsünket nyertük, és az első helyen végeztünk.

A spanyolországi edzőtábor alatt három tornán vettünk részt. Az egyiken a világhírű Penarollal 2-2-őt játszottunk, illetve Zaragózában elsők lettünk.

Jól kezdtünk a bajnokságban is

Rögtön a zaragózai kupagyőzelem után kezdtük a bajnokságot. Nem okoztunk csalódást a kilátogató több ezer szurkolónak, a nyitó fordulóban a Vasast 3-1-re vertük.

Az őszi szezon egyik legpaprikásabb hangulatú meccsét most is az Üllői úton játszottuk. A Fradi otthonában 1-0-ra tudtunk nyeri. A győztes gólt, a Disztl László sérülése miatt csereként beálló Gömöri Ottó szerezte a második félidőben, akit azonban Kovács Ferenc nem sokkal a találat után le is cserélt, innentől elsősorban a védekezésre koncentráltunk. Az eredmény nem maradt el: két ponttal távoztunk a zöld-fehérektől.

Az őszi szezonban még a tabella elején álló Debrecennel Sóstón mérkőztünk meg. A meccs érdekessége, hogy a csapat péntek éjjel érkezett haza Párizsból, a hajdúságiakkal pedig már vasárnap – ahogy id. Horváth Gábor mesélte, kissé még szédelegve – kellett megküzdenünk. Szégyent nem vallottunk, 2-2-es döntetlent játszottunk.

Ősszel, elsősorban hazai pályán voltunk kiemelkedően sikeresek, akárcsak egy évvel korábban, most is 8 hazai mérkőzésből 7-et megnyertünk, 1 pedig döntetlen lett. A gólarány is meggyőzően alakult: 21 rúgott, 7 kapott góllal, 2 pont különbséggel őszi elsők lettünk.

UEFA kupa menetelés

Az előző évad végén talán még a legvérmesebb Videoton-szurkoló sem remélte volna, hogy csapatunk az UEFA kupában ilyen szezont produkál. Főként amikor kiderült az első ellenfelünk neve. Szó se róla, kaphattunk volna könnyebb feladatot is, mint azt a Dukla Prahat, aki előző évben a BEK-ben a legjobb nyolc közé jutott.

Az első körben kemény, küzdelmes meccset láthatott az a nyolcezer szurkoló, aki kijött Sóstóra. A rutinos prágaiak gyakorlatilag elbarikádozták magukat. Az első félidőben szerzett Szabó-góllal dőlt el végül a meccs, és a továbbjutás is, mert kint 0-0-s döntetlent játszottunk a visszavágón.

Második ellenfélként a francia sztárcsapatot, az Európa-bajnok Fernandezzel, Couriollal és Rocheteau-val felálló Paris Saint-Germaint kaptuk. Az első meccsen, Párizsban már a játék kezdetétől érezni lehetett, hogy a franciák kissé lekezelnek minket, és nem túlzás állítani, hogy nagyképűen játszottak. Amikor azonban a 60. percben Szabó és Csongrádi 2-2 góljával, 4-0-át mutatott a kijelző, és a párizsi közönség nekünk ollézott, kénytelenek voltak összekapni magukat. Végül ugyan Rocheteau kétszer betalált, de így is mi várhattuk kedvezőbb helyzetből a visszavágót.

Itthon aztán esélyt sem hagytunk a franciáknak. A visszavágó második félidejének közepén már 2-0-ra vezettünk, ekkor az időjárás közbeszólt, sűrű köd lepte el a stadiont, és a bíró úgy döntött, hogy lefújja a meccset. Másnap újrajátszottuk a mérkőzést, és ugyanúgy teltház előtt, ismét győztünk 1-0-ra. Így végeredményben háromszor vertük meg a Saint-Germaint.

A harmadik fordulóban a Partizánt kaptuk ellenfélül. A csapat az előző körben 6-2-es hátrányból tudott fordítani az angol Queens Park Rangers ellen, így kellő önbizalommal érkeztek Székesfehérvárra. Szurkolóik az Alba Regia szállodánál 5-öst mutattak a mieinknek. Végül az eredményt eltalálták, csak nem mi, hanem ők kapták a gólokat. Talán az egész sorozat legjobb játékával - Szabó Józsi négyesével, amit Májer Lajos még egy találattal megfejelt - győztünk 5-0-ra. Külön érdekesség, hogy négy nappal korábban, Zalaegerszegen csapnivaló játékkal 3-0-ra kaptunk ki a bajnokságban.

A visszavágón elsősorban az előny megtartására törekedtünk, végül ugyan 2-0-s vereséget szenvedtünk, a továbbjutás egyetlen percig sem forgott veszélyben. Így nem csak a bajnokságban, hanem az UEFA Kupában is csodálatos őszt zártunk, és továbbra is partiban voltunk Európa legjobbjaival.

A tavaszi forma bronzot ért

A háromhetes itthoni felkészülés után, Kínába utazott a csapat. Pekingben, Kunmingben és Csengthuban öt edzőmeccset játszottunk, három győzelem, egy döntetlen és egy vereség volt a túra mérlege. Az utolsó edzőmérkőzésen pedig a Slovan Bratislavát vertük meg 2-0-ra.

A tavaszi szezon már kevésbé sikerült jól a bajnokságban. Ez részben betudható annak, hogy az UEFA Kupában, az egyre erősebb ellenfelekkel való megmérettetés sokat kivett a játékosokból.

A nyitómérkőzésen, a Vasas otthonában, csak 2-2-őt sikerült elérni. A tavasz egyik kulcsmérkőzését májusban, itthon játszottuk. Akkor még versenyben voltunk a bajnoki címért, és a későbbi győztes Honvédot fogadtuk Sóstón, közvetlenül a Real Madrid elleni UEFA kupa döntő előtti hétvégén. Nem sokkal a vége előtt 1-1-es állásnál a Honvéd erősen vitatható 11-eshez jutott, amit kíméletlenül értékesítettek is. Ezzel a vereséggel az aranyremények is elúsztak.

Tavasszal inkább idegenben bizonyultunk sikeresnek; míg a hazai közönség előtti hét mérkőzésünkön mindössze 4 pontot szerezünk, addig idegenben 10-et. A bajnokságban a harmadik helyen végeztünk a Honvéd és a Rába ETO mögött.

A sors fintora, hogy míg az előző szezonban azért lettünk „csak” bronzérmesek, mert azonos pontszám esetén nem a gólarány, hanem az egymás elleni eredmény számított, addig ebben a szezonban éppen a módosítás miatt, tehát, mert a gólarány döntött, lettünk ismét harmadikak, ezúttal is az ETO mögött.

UEFA álom – végigvertük Európát

1985 tavaszára már figyelt az európai fociközönség a Videoton névre; Csongrádiék remek csapatjátékkal, szívvel és végtelen győzni akarással megmutatták, hogy nem vagyunk súlytalan ellenfelek, akármilyen nemzetközi rutinnal és hírnévvel rendelkező csapatot is sodorjon elénk a sors. Azért a Manchester United nem volt egy könnyen emészthető ellenfél…

Március elején a hírhedt Old Trafford stadionban kezdtük az oda-vissza párharcot, és a kilencven percet gyakorlatilag végigvédekezetük. „Saját kapunk hálója feltörte a hátunkat” – összegezte id. Horváth Gábor a mérkőzést. A taktika életképesnek bizonyult, hiszen kevés csapat távozott akkor egygólos vereséggel a vörös ördögök katlanjából.

A visszavágón, a hazai pálya előnyét azonban elhomályosította, hogy négy állandó játékosunkra sem számíthatott Kovács Ferenc. A meccs elején – akárcsak Angliában – gyakorlatilag beszorultunk a saját tizenhatosunkon belülre. A huszadik percben azonban megtörtént a csoda, Wittman Géza szabadrúgásból betalált. 1-0. Bár a Manchester töretlenül próbálta bevenni a kapunkat, nem sikerült az egyenlítő gólt megszerezniük, és a hosszabbítás kétszer tizenöt perce is találat nélkül múlt el. Következtek a tizenegyesek, amit 5-4-re nyertünk. A párbaj két hőse Disztl Péter és Vadász Imre voltak. Előbbi megfogta Hughes lövését, utóbbi belőtte a mindent eldöntő tizenegyest. 

Az elődöntő sorsolását a két nagy, a Real Madrid és az Internazionale, valamint a két kicsi, a Zseljeznyicsar és a Videoton várta, végül a jugoszlávokat kaptuk. Sajnos ismét meglehetősen tartalékosan kellett kiállnunk, nem játszhatott sem Csongrádi Novath és Májer sem.

Az első nagy helyzet nem előttünk adódott, ám az első és a második gólt mi szereztük. Burcsa Győző a 7., Disztl László pedig a 20. percben talált be. Ez utóbbira jött válasz, végül a második félidő utolsó perceiben Vadász Imre találatával beállítottuk a 3-1-es végeredményt.

A visszavágó szorosra sikeredett. A szarajevóiak már az ötödik percben gólt rúgtak, és csak asszisztáltunk a mérkőzés első félidejében. Majd jött a hidegzuhany, a 73. percben ismét Disztl Péter kapuját érte találat. Ettől azonban nemhogy összeszakadt volna a csapat, szépen lassan átvette az irányítást, majd a vége előtt két perccel Csuhay gólja ismét a mennyekbe emelte a Vidit. Irány a döntő!

Tizenhat év után újra európai kupadöntő volt Magyarországon, Székesfehérváron, ráadásul a Real Madrid ellen. Csapatunk továbbra is foghíjas volt, hiányzott Májer, Csongrádi és Szabó is. Ennek ellenére nem húzódtunk be, becsülettel támadtunk, nem egyszer komolyan veszélyeztetve az ellenfél kapuját, a papírformát azonban nem sikerült meghazudtolnunk. Michel, Santillana és Valdano góljával 3-0-ra nyert a Real. A közönség ennek ellenére hatalmas ovációval köszönte meg a csapatnak azt a küzdelmet és dicsőséget, amit a kupadöntőbe jutás és az UEFA Kupa-szereplés jelentett.

A visszavágón, bár már gyakorlatilag eldőlt a kupa sorsa, nem feltartott kézzel érkeztünk. Ugyan még nem voltak 100 százalékos állapotban, de újra a kezdőcsapatban volt Májer Lajos és Csongrádi Ferenc is.

A spanyol közönség aztán hiába várta a fiesztát, pedig jól is indulhatott volna számukra a meccs, hiszen az elején - amikor Végh a 16-oson belül rántotta vissza Butraguenot - 11-eshez jutottak a spanyolok. Ehhez azonban Disztl Péternek is volt néhány szava, Valdano jól elhelyezett lövését szögletre ütötte, és a meccs további részében is olyan bravúrokkal kápráztatta el a közönséget, hogy másnap a spanyol lapok „Mister Európának” titulálták. Ezek után már csak hab volt a tortán, hogy a 86. percben Májer védhetetlen bombával lőtte ki a bal felső sarkot, 1-0-ra nyertünk a Real Madrid otthonában. Összesítésben a Real 3-1-re győzött, így ők emelhették magasba a kupát, a Vidi második helye azonban így is fantasztikus eredménynek számított, sőt számít ma is, hiszen azóta sem jutott magyar csapat európai kupadöntőbe, de még annak közelébe sem.

(fotó: ismeretlen szerző)